Tertium non datur, nem látszik harmadik út. Meggyőződésem, hogy a köztes álláspont tartósan nem állhat fenn, hanem ezen két lehetőség között dönthetünk. Ami a magyar pártok álláspontját illeti, az említettek mellett a Momentum is egyértelműen föderalista, nemrég Fekete-Győr elnök úr jelezte, hogy „ha valami nem tetszik nekünk, könnyen odébb költözünk néhány határral”. Az MSZP is kiállt a föderalista Timmermans elbukott bizottsági elnöksége mellett, a Párbeszédet vezető
Karácsony Gergely pedig a fővárosok nemzetállamokat meghaladó, tipikusan globalista ihletettségű elképzelését képviseli.
A Jobbik-jelenség különösen érdekes: ők ugye sokáig egy harmadik, EU-n kívüli utat szorgalmaztak, de ezt aztán feladták, majd valahol a szuverenista és a föderációpárti álláspont között, utóbbi felé száguldva tűntek fel. Kisebb utóvédharcok még zajlanak, de úgy tűnik, hogy a globalista elkötelezettség lesz számukra is a végállomás. Hasonló a helyzet az LMP-vel is, amely Schiffer András idején még máshogy állt a kérdéshez. Mindent összevetve, 2019 arról szólt, hogy a magyar politikában a kormánypártok egyedül maradnak a szuverenista oldalon.
Ha a külpolitikát nézzük, akkor viszont nincsenek egyedül, ott vannak a V4-ek. Ha például erről a társulásról beszélünk, nem áll fenn a veszélye annak, hogy egy adott országban politikai irányváltás történik és egy esetleges új kormányzat más irányt szeretne szabni ennek a társulásnak?
A V4-ek egyik fő kötőereje a közös múlt, a baloldali diktatúra és a külföldi megszállás tapasztalata. Erre természetes immunválaszt jelent a nemzetállami szuverenitás melletti kiállás, hiszen mi pontosan tudjuk, hogy mit veszíthetünk.
Ezzel együtt érdemes komolyan venni a V4-ek megbontását célzó kísérleteket, például a multikulti liberális pártok megjelenését,
amelyek komoly külföldi támogatással jöttek létre. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a keresztény kultúra megőrzésével, vagy éppen az EU jövőjével kapcsolatban ezen országok polgárai nagyon hasonlóan gondolkodnak, és szinte teljesen azonosak az érdekeik. Ez most, a következő hétéves költségvetés vitájában még inkább megerősítheti az egyébként is az EU egyik legerősebb szövetségeként működő, pártpolitikai oldalakon átívelő, szuverenista V4-es összefogást.
A Fidesz néppárti pozíciójának gyengülésével is sikeres lehet a szuverenisták érdekérvényesítése?